Különleges csokis piskóta tejszínes krémmel – fincsi és csodásan mutat, ráadásul gyorsan elkészíthető


 


 

Ha szereted a csokit, ezt a receptet imádni fogod! A piskóta mámorítóan a csokis, a krém pedig csodás ízű.

Hozzávalók:
8 tojás
8 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
10 dkg étcsokoládé
1 teáskanálnyi vaj
1 teáskanálnyi sütőpor

A krémhez:
6 dl habtejszín
20 dkg mascarpone
2 tasak vaníliás cukor
2 evőkanál rum aroma
3 evőkanál porcukor


Elkészítése:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a sütőport, a kakaót, és a lisztet is. A csokoládét vízgőz fölött megolvasszuk és belekeverjük a vajat, majd langyosra hűtjük és a tojássárgájás krémhez adjuk. Ezt követően az egészet összedolgozzuk a tojáshabbal, óvatosan, hogy ne törjön. Kivajazott sütőformába öntjük és 35 perc alatt 180 fokon készre sütjük. Közben elkészítjük a krémet. A habot felverjük, a mascarponét a cukorral, a vaníliás cukorral és a rum aromával simára keverjük, majd összedolgozzuk a habbal. Mikor a piskóta megsült háromba vágjuk, hagyjuk kihűlni, majd megkenjük a krémmel. A tetejét is bevonjuk vele és 1 órára hűtőbe tesszük, ezt követően szeletelhetjük is.




Forrás: